Felébresztettek az angyalok

7,00 

A könyvet csak elektronikus módon lehet megrendelni, PDF formátumban

 

Product total
Options total
Grand total
Kategórií:

Popis

A könyvet csak elektronikus módon lehet megrendelni, PDF formátumban (a postakoltségnél válassza a nulla értéku postaköltséget, ha más terméket nem tesz a kosárba).

 

A könyvről:

Úgy éltem le negyven évet, hogy tudomást sem vettem az angyalokról. Az Isten szót ki sem akartam ejteni, nem volt hozzá semmi közöm. Jól elvoltam magammal, elégedett voltam az életemmel. Az ezotéria hidegen hagyott, csak az érdekelt, amit saját erőmből el tudtam érni. Nem voltam „spirituális kereső”, nem kutattam „az Igazat”, s nem kértem a Teremtőt, hogy segítsen. Hittem, hogy boldog életet élek. Mindaddig, amíg egy nyáron erős késztetést nem éreztem, hogy olvassak. Olyan leküzdhetetlen erővel hatott rám ez az érzés, hogy könyvek garmadáját vásároltam össze. Meglepetésemre mindegyik angyali témájú volt.

És akkor történt.

A munkámat egy hónapra félretettem, csak olvastam, majd később meditáltam is. Ez volt az a pillanat, amikor beléptek az életembe az angyalok, és lépésről lépésre felkészítettek a nagyobb, erősebb és mélyebb élményekre. Kezdtem tisztábban látni, hogy ki vagyok, miért vagyok itt, és mi a küldetésem.

Új dimenziók nyíltak meg előttem, és ma, néhány év elteltével kimondhatom, hogy a második életemet élem. Megváltoztam, és amióta az angyalok felébresztettek, a világot is másképp látom. Személyes történetemet erős késztetésre írtam meg, amely nem hagyott nyugodni, amíg meg nem értettem, hogy miért van szükség erre a könyvre. Írás közben az angyalok végig mellettem álltak. Kívánom, hogy a történet olvasásakor az olvasó szíve meg tudjon nyílni annyira, hogy észrevegye a saját angyalait is, mert biztosan ott lesznek mellette…

Szeretettel: Mónika